A Sziget..

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is.

Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet.

Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért.

A gazdagság ment el egy Luxushajóval. 

A szerelem megkérdezte: 

- Gazdagság, el tudnál engem vinni?

Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel. Itt neked nincs helyed.

Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte. 

- Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?

Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni, mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat".

A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette.

- Szomorúság, el tudnál engem vinni?

Oh, szerelem, mondta a szomorúság, én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni.

A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is hallotta hogy a szerelem hívja öt.

Hirtelen azt mondta egy hang: 

Gyere kedves szerelem, én elviszlek téged.

Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.

Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást.

- Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?

Az idő volt az, mondta a tudás.

- Az idő? kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő? 

És a tudás erre azt felelte:

Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem.

Valentin, azaz Bálint napja..

A katolikus naptár szerint február 14. Szent Bálint napja. Újabban mégis azt hirdetik lépten-nyomon idehaza, hogy Valentin napja, pedig Valentin magyarul Bálint. A nyugatról érkező új szokás szerint ez a "szerelmesek napja", ami szintén Szent Bálintnak köszönhető, ő ugyanis többek között a jegyesek védőszentje. Többek között, mert a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is.

Ki volt hát ez a Valentin, azaz Bálint? Valójában nem egy, hanem két azonos nevű személyről van szó. Mindketten a 3. században lettek vértanúk. Az egyik római pap volt, a másik a Rómához közeli Terni város püspöke. Feltehetőleg az előbbi, a 269. február 14-én kivégzett római pap lett a szerelmesek védőszentje, akinek szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg.

A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. Az ókori Rómában február közepén tartották Lupercus pásztoristen napját, és ilyenkor "szerelmi sorshúzással" boronáltak egymáshoz párokat. Az egyház e szokás helyett Szent Bálint személyében kívánt védőszentet adni a házasságra készülőknek. Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék. Így vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a 14. századtól Angliában és Franciaországban. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak a szerelmesek ezen a napon. A II. világháború után Németországban elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást "Valentinkor". Az utóbbi években pedig nálunk is hódít Valentin, mint profán ünnep.

A szerelmesek, a jegyesek és az epilepsziások védőszentje a magyarországi svábok körében igen népszerű volt. Ábrázolása a hazai németség templomaiban gyakori volt. Bálint/Valentin freskó ékesíti ma is a baranyai Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetét, és a közeli Bolyban áll Magyarország mai területén az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna.

(Brazíliában június 12-én ünneplik ezt a napot.)

(forrás / google a barátom)

Strand..

"Vannak helyek,
ahová a gyerekek
nem mehetnek be,
még akkor se,
ha van jegyük.
Például a strandon
a női napozóba.

De ha én egy kicsit
nagyobb leszek,
és egyedül járok
majd a strandra,
akkor lehet,
hogy oda is bemehetek.

De az is lehet,
hogy akkorra már az egész
nem is fog érdekelni."

(Kiss Ottó)

Attól, hogy valaki más..

"Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok." 

(Feldmár András)

Levél helyett..

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. E1 kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

(Hervay Gizella)