A vak ember..

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük mindennap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Farkasharcok..

Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának.
"Küzdelem zajlik a bensőmben," mondta a fiúnak.
"Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással.
Az egyik gonosz -- ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego.
A másik jó -- ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit.
Ugyanez a harc benned is zajlik -- és mindenki másban is.
Az unoka elgondolkozott egy percre majd megkérdezte a nagyapját, "Melyik farkas fog győzni?
"Amelyiket táplálod." - válaszolta az idős indián..

A remény..

A riporter interjút készített a Sorssal. - Ütéseim - mesélte büszkén a Sors -, ütéseim kemények és kivédhetetlenek. Balom ugyanolyan rettegett, mint a jobbom! A Hűséget, a Büszkeséget, a Szeretetet, a Tudást, a Barátságot - és tudni kell, ezek a legkeményebb ellenfelek - egymás után küldtem padlóra. Valamennyit kiszámolták. - Így tehát - érdeklődött minden csodálat nélkül a riporter -. senki sincsen, aki méltó ellenfélként vehetné fel Önnel a harcot? - Hát, ugye meg kell mondanom - nyilatkozott kelletlenül a Sors -, egyvalakivel eddig még nem boldogultam. Valahányszor kiütöttem, mielőtt kiszámolták volna, mindig újra lábra állt... - De hát ki ez az ellenfél, akit még Ön sem tud legyőzni?! - türelmetlenkedett a riporter. - Reménynek hívják... - válaszolta alig hallhatóan a Sors."

Portia Nelson: Önéletrajz öt fejezetben..

1. Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán
Beleesek.
Elveszett vagyok... remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

2. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán,
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

3. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesek... ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.

4. Sétálok ugyanazon az utcán
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.

5. Egy másik utcán sétálok.

Mai mese..

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért az idősebb angyal így felelt:
" A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. "
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevse volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak," mondta ismét az idősebb angyal.
Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany volt. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapazstottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

Az álom üzenete..

Álmomban, látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.

Az Úr elmosolyodott és így szólt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi??
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. azt hogy egészségüket is feláldozák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.
Azt, hogy úgy élnek, mintha sosem halnának meg és úgy halnak meg, mintha sosem éltek volna.
- Atyaként mit szerertnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni szeretetet.
Hagyni kell, hogy szerthessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magunkat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek a sebek begyógyuljanak. megbocsátást a megbocsátást útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzben venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak benne. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig úgy válaszolt:
- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

A paraszt és a csacsi..

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek.
Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Lábnyomok..

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnymot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat. Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:

- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?
Az Úr így felelt:
- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek.

Csoda..

Néha elég egy pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki.. nem számít az idő.. a tér.. nincsenek miértek.. nincsenek kérdések.. nincsenek válaszok sem.. csak van valami.. találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod.. rövid idő alatt és a lelkedbe lát és az álarc lekerül az arcodról.. nincs többé hazugság, csak az őszinteség.. csak a csupasz lelked.. minden védelem nélkül.. és félsz, és halára rémülsz.. mit keres valaki ilyen rövid idő után a szívedben.. félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal.. tükröt állít eléd, amiben meglátod magad.. az igazi énedet.. a valóságot.. amit senki más szemében nem láttál még.. talán azt is tudja, hogy milyen leszel.. még a jövődet is látja benned.. előre tudja az el nem követett bűneidet.. a fájdalmat, amit okozni fogsz neki.. te meg meglátod a szemében a saját, minden mocsoktól és szennytől mentes arcképedet.. boldog vagy és félsz.. együtt.. az életed összeomlik.. de kapsz még egy esélyt.. ott van közöttetek a láthatatlan szál.. ami egy életre összeköt benneteket.. és ott is marad.. egy életre össze vagytok kötve.. tudjátok mindketten..