Adjon Isten.. Újévre

Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Puját asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.

Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!

(Bartal Klári)

Egy kis Móka.. Óévre

A szilveszteri buli már a javában tart, pia, tánc, miegymás. Egy srác
odamegy egy már jó ideje ücsörgő lányhoz:
- Veled nem táncol senki?
- Nem.
- Akkor feltennéd a virslit főni?
*
Két kutya megy az utcán.Megszólal az egyik:
-Te,ez nem a Vágó István háza?
-DE.
-Megjelöljük?

A Bizalom, mint körforgás..

Talán még sosem gondolkodtál azon, hogy mely az-az szó- megnevezés- állapot- érzés- fogalom, amely napjaink- pillanataink legfontosabb mozgatórugóját képezi.. Vannak ugyan elméletek- leírások arról, hogy melyek a legszebb szavak, melyek a legfontosabb érzések, még fontossági sorrendet is állítunk fel olykor, hogy pl. mi szükséges elsősorban ahhoz, hogy Boldogak lehessünk. Mert ugyebár, Ez az első „dolog” amire vágyunk, ami után sopánkodunk, és amit keresünk éltünkben. Persze az már más téma, hogy vakon keressük, ami annyit tesz, hogy sosem látjuk meg, mert nem tudjuk Mi az. Azon kevesek, akik rátalálnak erre az „állapotra”, ha fogalmazhatok így- tudni fogják, hogy mindvégig előttünk volt „ez”, mármint a Boldogság.

Persze a Boldogságot, végtelenségig lehet elemezni és elmélkedni azon, hogy mit foglal magába.. Egy mindennapi példával élve: például a Szeretet, amit kombinálunk a boldogsággal. Holott a kettő nem feltétlenül függ össze. Ezt követően pedig szorosan a Szeretet mellett, társul az Őszinteség, mint a Bizalom legfontosabb és nélkülözhetetlen formája.

De nem erről a „fajta” Bizalomról lenne szó, még csak nem is feltétlenül a Szeretetről és a Boldogságról. Most kizárjuk ezeket az érzéseket, érzelmeket. Mert többségünk azon gondolkodva, hogy: Mi életünk értelme, mi a Legfontosabb és mi, ami életben tart bennünket; arra a következtetésre jut, hogy: igenis a Boldogság és ebből kifolyólag a Szeretet, ami életben tart bennünket, ami nélkül semmik lennénk. Ez nem vitás: mert valóban nélkülözhetetlen, létfontosságú meg sötöbö-sötöbö. De nem. Nem ez, aminek köszönhetően azok vagyunk, akik vagyunk. Hanem a Bizalom.. És nem az a Bizalom, amin esetleg elgondolkodunk. Hanem az, amit nem érzünk, és nem látunk, a tudatalattinkban rejtőzik és rejtőzött mindig is. A Bizalom, amit a társadalom belénk nevelt, ami nélkül képtelenek lennénk élni, gondolkodni, ami nélkül a Depresszió minden formája elemésztene.

És miért? Mert a Bizalom az, ami körülvesz nap, mint nap, minden pillanatban es minden ezredmásodpercben. - Ugyanis a Bizalom az, aminek köszönhetően lélegzünk, eszünk vagy akár iszunk. Miért is? - Mert ha nem bíznánk a természetben, a növényekben, hogy egészséges levegőt bocsájtanak ki, akkor félve lélegeznénk. – Ha nem bíznánk az elárusítókban, a élelmiszer ipari üzemekben, hogy egészséges ételt állítanak elő, akkor nem ennénk(attól függetlenül, hogy egészséges vagy sem).. Vagy talán, mégis- de az mindenképp érdekes lenne. - De tudat alatt bízunk mindenkiben és mindenben. - Mert bízunk az építészekben, hogy nem dől ránk az-az épület amit éppen terveztek, építettek. - Mert amikor felszállunk egy autóbuszra, Bízunk a buszvezetőben függetlenül attól, hogy ismerjük-e vagy sem, hogy nem egy Kámikáze pilóta, aki az első lehetőségnél felborítja az autóbuszt.. - Idegen vagy akár ismerős környezetben legyünk is, bízunk az emberekben (mert folyton akarunk..). - Ha elmegyünk az utcán mellettük, Bízunk, hogy nem ellenséges szándékúak. - De annyira mélyen beleásta magát a tudatalattinkba hál’ istennek, ez a „fajta” Bizalom, hogy ha gondolkodnánk nap, mint nap, képtelenek lennénk Élni. Mert az állandó rettegés tönkretenne..

Még akkor is Bízunk, ha tudatában vagyunk bizonyos dolgok vagy történések eshetőségében. Pl. a bűncselekmények- az erőszak, amik körülvesznek és naponta ismétlődnek. Űzik a bűnözést, gyilkosságot, bármilyen helyen és bármikor. De többnyire mégsem gondolunk erre, valahányszor kilépünk az utcára.. - Vagy valahányszor autóba ülünk, nem a rettegés fogja hajtani az autót, még akkor sem, ha elterjedt „hobbi” már a balesetezés. Csak képzeljük el egy pillanatra, ha nem így lenne, hanem tudatosulna mindez: Totális Káosz a Földön. Viszont a káros szenvedélyeket tartom a legmegfelelőbb példának. Ugyanis tudatában vagyunk annak is, hogy a cigaretta- a kávé- a mindenféle drogok- a délutáni napozás- a szolárium- a rendszertelen élet (igen, élet és nem étel!)- és a sok-sok „a”, hogy mind-mind káros és halálos (is lehet). És ha nem is ennyire drasztikus is a helyzet, de tudjuk, hogy a betegségek, amelyek ezek hatására kialakulhatnak, képesek maradandó károsodást okozni.

Mert hisszük, hogy túléljük.. az életet. Na, igen.. Bízni és túlélni, a kettő nem fér meg egymás mellett. Tény, hogy ha ezen „fajta” megnyilvánulása a Bizalomnak nem csak a tudatalattinkban élne, képtelenek lennénk ép ésszel gondolkodni. Nem mintha most képesek lennénk, de legalább azt hisszük. És hinni kell, hogy bízhassunk.

Egy napon..

Ha egy napon arra ébredsz, hogy nem akarod folytatni, és nem akarod élni, azt az életet, amelyet magadnak teremtettél-rádöbbensz, hogy ez nem más, mint egy apró szikrája annak a tűznek, amiről korábban azt hitted, hogy hamuvá lett. Amely ismét lángra lobbanhat, ha feladod a harcot önmagaddal. Ez a tűz: a “reményvesztés tüze”. Amit rég elfeledettnek véltél, pedig mindig is benned élt, lappangott-mint egy kezeletlen betegség..

“Szomorúságod mögé rejtőzve, a bánat sziluettjeként tekintesz a világba, és a régmúlt gyötrelmes emlékeit felidézve újra átéled mindazt, amit korábban a reménység szikrája hatalmába kerített és semmissé tett.”

Csodálkozva próbálsz magyarázatot keresni arra, hogy miért-miért most kellett-ismét felszínre törnie, de nem gondolván arra, hogy talán az ok te magad vagy. Mert a reménység nem azért oszlatja szét a reményvesztést, hogy azon túl minden ugyanabba az irányba történjen, hanem azért, hogy képesek legyünk mindazt a jót, amit kaptunk úgy megélni, hogy nem feledjük el azt a rosszat, amit előtte megéltünk. Tömören:

“ha elfelejtjük honnan jöttünk, azt is elfelejtjük, hogy kik vagyunk és hova tartunk”. És ha elfelejtjük önmagunkat, mi fog maradni belőlünk?

És ha minden bánatot és minden gyötrelmet teljes egészében elfeledünk, nem lesz, ami a későbbiekben elkövetett esetleges hibáink ELŐTT, időben ráébresszen a tévedésünkre. Jogosan sóvárgunk a bánatot követően a felejtés után, de ha mindenképpen sóvárgunk, ne a feledés legyen az, hanem “az esély”, az esély az újrakezdésre, hogy újra kezdhessük azon részét életünknek, amit éppen szenvedünk.

“Mert könnyebb az újrakezdés, mint a lehetetlenségre való törekvés”. - Pontosabban a felejtés utáni vágyódás.

A szomorúság olyan, mint a nap: állandó, ugyanakkor mulandó is. Jön és megy, és nincs sorrend, mert folytonos. De ahogy mindenben, itt is van különbség, éspedig a hatás. A nap sem egyformán süt minden nap, az éjszakák sem egyformán hidegek nap nélkül, ugyanígy a szomorúság sem egyformán érint meg, és nem egyforma hatást vált ki belőlünk. Ha picit pesszimistán gondolkodunk, bizonyos értelemben a csillagokhoz való hasonlítás találóbb lenne. Mert nem találunk különbséget a csillagok állása között, hogy is láthatnánk, hiszen millió kis apró fénycsóvát latunk minden este és éjszaka, mar annyira hozzászoktunk. Ilyen a bánat és a szomorúság is számunkra, már nem érezzük a különbséget, kis és nagy csapás között, egyformán ér bennünket és ugyanazon hatással van ránk.

Mi lehet az oka? - Talán a hiányérzetnek több köze van ehhez, mint gondolnánk, és mindenek előtt a hiány az oka, mindannak amitől bánatot, szomorúságot érzünk. Mert hiányzik valami, és hiányozni is fog, örökkön-örökké, ugyanis emberek vagyunk, akiket az elégedetlenség és a maximalizmus hajt, de ez egy másik történet..

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e, és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal, vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul . (HamiaLinda)”

Gondolatok..

Van úgy, hogy nem tudod miért is létezel, van úgy, hogy nem tudod ki vagy.. Ez a "nemmtudommagamsemmilyenerzes" amikor nem találod helyed a világban, nem találod a lelki békéd, és leggyakrabban nem találod azt a személyt, aki mellett önmagad lehetnél, és bármennyire is jól érzed mellette magad nincs szükséged álarcokra. Mindnyájan áldozatai vagyunk ennek az érzésnek, az érték a változó.

De ez is átmeneti, mint minden más az életünkben.. mert ha figyelmesen körültekintesz, és nem csak nézel, hanem látsz is, észreveszed, hogy a porszem, amit kezedben tartasz nem egy porszem, hanem kavics.. kavics volt.. és a kavics, amit kezedben tartasz nem egy kavics, hanem szikla.. szikla volt.. Néha, muszáj a múltba tekintenünk, hogy megtudjuk kik vagyunk valójában, milyenek voltunk és milyenek vagyunk.. mert sosem voltunk azok akik lehetnénk! Ha eléred mindezt, nincs akadály. Mert örülni tudsz mindennek.. egy apróságnak, minden hétköznapi ugyanakkor létfontosságú szükségletnek, ez lehet, akár a levegő, a víz, az étel és stb.

Sokan egy kudarcba képesek "belehalni", mert nem tudjak elengedni a múltat, mert nem tudnak hinni a jó dolgokban és jót látni a rosszban, de vannak, akik egy kudarcból képesek okulni, fejlődni és ezáltal szebbé tenni a világot, a saját világukat.. Ezek az emberek az égre nézve nem csak napot, hanem fényt is latnak, a tengerre nézve nem csak vizet, hanem hullámokat is.. röviden: élnek! Nem köszönetet kell mondani minden egyes napnak, amit megélünk, hanem örülni kell annak.. örülni, mert megéltük.. nincs erősebb köszönet, mint boldognak lenni, mert ami nem öl meg az csak erősebbé tesz.

Semmi sem az, aminek látszik.. de ez nem jelenti azt, hogy nem jó vagy jobb! Ha képes vagy elfogadni a kudarcot, és tanulni belőle, akkor képes vagy élni is.. Mert a problémáink többségét a "miért?" okozza, a "miért?" mert nem vagyunk hajlandóak várni bizonyos kérdések megválaszolására, nekünk rögtön kell minden.. és meg is kapjuk! De hogyan? - úgy, hogy a fő szponzorunkat hívjuk segítségül, aki nem más, mint a "pesszimizmus", és a válasz már nem számit, mert úgyis romba dönt mindent.

”Vannak válaszok, amelyeket nem szabad szavakban elmondani, hanem tettekben kell megvalósítani.”

Girls and Apples

Girls are like apples on trees. The best ones are at the top of the tree.
The boys don't want to reach for the good ones because they are afraid of falling and getting hurt. Instead, they get the rotten apples from the ground that aren't as good, but easy. The apples up top just have to wait for the right boy to come along,the one who's brave enough to climb all the way to the top of the tree!