2013. december 19., csütörtök

Rúgd ki az életedből ezt a 8 szokást és légy végre boldog!..












Mindenkinek vannak olyan szokásai, amik nem kedveznek különösebben a békés, nyugodt életnek. Lehet, hogy ezeket a szokásokat észre sem veszed, vagy éppen csak nem tulajdonítasz nekik semmiféle jelentőséget. Egy kis panaszkodás itt, talán egy kis pletykálkodás ott, a fontos teendők elnapolása amott….

Az utóbbi időben többször is felvetődött, hogy az emberek miért tesznek különös dolgokat akkor is, ha attól cseppet sem lesznek sem boldogabbak, sem elégedettebbek, sőt egyenes károsan hatnak rájuk ezek a szokások.

Az emberi elme hihetetlen bonyolult szerkezet, de általános következtetéseket mégis lehet levonni annak érdekében, hogy aki akar fejlődni, és tenne is érte, annak legyen mibe kapaszkodnia.

Az emberi elmére sok minden hat: képek, szagok, hangok, érzések, érzelmek, vagy éppen ezek hiánya. Viszont van egy olyan érzés, ami az összes többinél erősebben hat: és az a félelem érzése. Bár azt lehetne mondani, hogy az embert sokkal inkább a szeretet motiválja, mint a félelem, de ez hazugság lenne…

A félelem (bármi is képezi a tárgyát) az, ami olyan szokásokra vesz rá minket, melyek teljesen idegenek tőlünk, hűtlenné tesznek magunkhoz, és boldogtalanságot teremtenek.

Minél több rossz szokást tartasz meg, és gyakorolsz, annál inkább a rabjukká válsz, mígnem a végén azonosulsz velük, és a kritikákra már csak a válladat leszel képes rángatni (mintha egy mocsárban süllyedtél volna el): “Ok, de hát én ilyen vagyok…”

A szokásaink, akárcsak az elménk, fejleszthető. Minden olyat kizárhatunk az életünkből, amelyek visszahúznak minket, és idegenek a valódi, boldog énünktől.

Az emberek nagy részét inkább a félelem motiválja, semmint a szeretet.

1. Panaszkodás
Ez az egyik legelterjedtebb emberi szokás. És egyben ez az egyik legárulkodóbb jele annak, hogy felelősségvállalás és konkrét cselekvés helyett másban keressük a hibát, egyszerűen a körülményeink áldozatává válunk. Te szívesen vagy a körülményeid áldozata?

Megoldás: szívd fel magadat, és vedd a kezedbe a sorsod irányítását!


2. Pletykálkodás
Egy másik szintén gyakori rossz szokás. Mit jelent a számodra a pletyka? Miért pletykálkodsz? Nem azért, hogy ezzel tereld el saját magadról a figyelmet?
Megoldás: másokról való puszta feltételezések helyett objektív információkat keress. Baj esetén kibeszélés helyett mutass együttérzést.

3. Halogatás
A fontos dolgok halogatása végül mindig intenzív szorongáshoz vezet (pl. nem veszed fel a telefont). Ha tudod, hogy meg kellene csinálni egy feladatot, de eddig még nem vágtál bele, akkor csináld meg most. Miért tologatnád magad előtt?

Megoldás: Vegyél egy mély lélegzetet, és tedd, amit tenned kell!

4. Szüntelenül csak a munka
Akár a te munkád a legfontosabb a világon, akár nem, mindenkinek szüksége van pihenésre. A hivatás az élet része, de pihenj néha, ne félj attól, hogy ha nem dolgozol, nem fogják látni, hogy létezel! Keresd meg a benned szunnyadó taoistát és adj választ erre a kérdésre: ”Az életem végén azt fogom jobban sajnálni, hogy nem dolgoztam még többet, vagy azt, hogy nem töltöttem több időt a szeretteim és a barátaim körében?”

Megoldás: Lazíts, iktass be heti egy pihenőnapot, amikor csak a családoddal foglalkozol.

5. Felesleges kiadások
Azt hiszem, ehhez nem kell túl sok magyarázat. Az időnk nagy részét olyan dolgok vásárlására (vagy vásárlásra szükséges pénz előteremtésére) fordítjuk, amelyek azon kívül, hogy az önérzetünket növelik, semmi másra nem jók. Ne feledd, hogy mindenféle plusz tárgyak nélkül is teljes személyiség és egyéniség vagy, nincs szükséged felesleges kiegészítőkre.
Megoldás: fogadd el, hogy nem a tárgyak tesznek azzá, aki vagy.

6. Azon aggódni, hogy mit gondolnak mások
Talán meglepő ezt hallani, de az idő nagy részében az égvilágon senki semmit nem gondol rólad. Ezt most ne vedd rossz néven, egyszerűen csak a többiek is pont azzal vannak elfoglalva, hogy te éppen mit gondolsz róluk. “Amit szerinted mások gondolnak rólad, azt valójában te gondolod magadról.” (Graffiti).
Megoldás: vonatkoztass el attól, hogy éppen mások mit is gondolnak rólad. Ez egy csomó mentális energiát megspórol.

7. Perfekcionizmus és önbizalomhiány
A tökéletesség bűvöletében élni valójában állandó félelmet jelent. Ha maximalista vagy, akkor szinte állandóan kétségbe vagy esve, és mindent és mindenkit meg akarsz javítani. Ha mindig a hibákat keresed, majd javítasz rajtuk, aztán megint hibát keresel, amit javítani lehet, akkor romboló és szükségtelen ciklusokba kergeted magadat. Ha a hiányosságokat keresed, az elméd is a negatív dolgokkal kezd el azonosulni.
Megoldás: próbálj meg a pozitív dolgokra fókuszálni: nem kell mindent tökéletessé tenni! (Nem is lehet.)

8. Rágódni a múlton, aggódni a jövőn
Ó, igen, ezek a legalattomosabb szokások. A félelem nagyon szereti ezeket a szokásokat, mert így állandó terrort tarthat az elmédben. Rettegsz, hogy a jövőben megismételed a múlt hibáit. Ha a múlt és a jövő között őrlődsz, soha nem leszel a jelenben. Márpedig mindened, amid van, az csak a jelen pillanatában van. Hogy szeretnéd a jelent tölteni?

Megoldás: a múlt hibáira úgy tekints, mint bölcs oktatómesterekre, amelyek alapján okos döntéseket hozhatsz a jelenben…

(forrás / motivator.ma)

2013. december 15., vasárnap

Nem érdekel..










Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.

2013. december 14., szombat

BITCH AIR - A KURVAJÁRAT..


tumblr_lkuy1h5v821qe2n2eo1_500.jpeg  














Most hétvégén egy legénybúcsúban volt szerencsém részt venni. Egy főiskolai haverom ugyanis úgy döntött, becsukja a szemét és beleugrik abba a szakadékba, aminek az alján a házasság intézményének sziklái várják. Ezek a sziklák előbb vagy utóbb, de szét fogják zúzni a srácot ,de ő tudja mire vállalkozik, de most nem is ez a lényeg. Az arc divízió igazgató egy brókercégnél, ami a legénybúcsú gazdasági nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a buli költségvetése minimum 6 számjegyű volt. A srácnak van egy kurva nagy tetőtéri lakása a belvárosban ahol zajlott ez az egész dzsembori, szóval hála Istennek nem kellett a Ráday utca- Teréz körút- budapesti szórakozóhelyek útvonalat végig járnunk „this is the last day of my life” világ szánalma pólóban, mint ahogyan erre sajnos sor került tavaly nyáron. Legénybúcsús házibuli a világ legkirályabb párosítása. A piával nem volt gond, mert ez az állat vett egy rekesz Black Velvetet meg Bacardit, és mindenki hozott magával legalább egy üveg valamit ajándék gyanánt, vagy ha másért nem, hogy attól a piától menjen földre. Minden buliban így ebben is volt egy igazi fasz, akiről igazából senki nem tudja, hogy az Istenbe is keveredett ide, de általában az ünnepelt valamilyen rokonáról van szó ilyen esetekben, és ez természetesen most sem volt másképp. Ekkora világfaszát én még  nem láttam, mert ez az állat képes volt a BARÁTNŐJÉVEL megérkezni egy 2 literes kólával a kezében, de bazmeg úgy, hogy  a csaj akit hozott az ismerte a menyasszonyt. Nem tudtuk hirtelen eldönteni melyikünk verje agyon ezt a gyökeret, de azt hiszem a házigazda magára vállalta ezt a szerepet, majd finoman megmondta a csajnak, hogyha a kapunál balra fordul akkor könnyebben talál taxit. De ilyet bazmeg én még nem láttam, hogy valaki elhozza a csaját egy legénybúcsúra. Ezek után már tényleg csak azt vártam, hogy mikor veszi elő a szalvétába csomagolt szendvicsét ez az idióta, amit magának kent meg otthon. Mindenki családjában vagy baráti körében van egy vállalhatatlan barom, aki bármikor képes az ilyen húzásokra, és akit  ugyan nem akarunk meghívni, de mégsem mondhatjuk azt, hogy „te figyelj most, hogy már lassan fél 7 van és a sört is megtaláltad a hűtőben, mutatkozzál már be, miközben veszed fel a kabátodat”... Elképesztő volt ezt végig nézni. Nehezen tettük túl magunkat ezen a sokkon, de a legénybúcsú nem állhat meg alapon ittunk tovább, és haladtunk az este elkerülhetetlen és egyben legjobb része felé, amikor is lassan megérkeznek a kurvák.  Gábor nem szarozott evvel sem, ugyanis egyből kettőt rendelt. A csajok 20 és 22 évesek voltak, és úgy néztek ki, mint bármelyik lány az Ötkertben vagy éppen az ELTE vagy a KVIF folyosóin. Nem véletlenül említettem meg ezeket  a helyiségeket, mert amiért ezt a bejegyzést elkezdtem írni az igazából innentől kezd majd értelmet nyerni…
A lányok fejenként 30 ezret kaptak, amiben benne volt egy műsor, tejszínhab evés a megfelelő helyekről, és egy közös fél óra amit Gáborral töltöttek el egy szobában felváltva, magyarul amíg az egyik bent volt nála, addig a másikkal bizonyos összegért cserébe azt csinálhattunk amit akartunk. Érdekes egy élet, de ők legalább felvállalva teszik azt, amit a többi csaj éjszakáról éjszakára megtesz csak éppen pénz nélkül, vagy esetleg egy üveg Martini pezsgőért és egy asztaltársaságért. Én még nem fizettem  szexért soha és nem is tervezem, mert nekem valahogy nincsen gusztusom lefeküdni egy kurvával, bár volt egy érdekes esténk Dave-el amikor a felszedett csajról kiderült, hogy prosti. Nem részletezem mi történ még azon a bizonyos éjszakán, inkább leírnék egy számomra sokkal érdekesebb és tanulságosabb beszélgetést, amit az egyik legénybúcsús lánnyal folytattam le, akit hívjunk csak Andinak. Mielőtt belekezdenék a beszélgetés leírásába, a történet egészét nézve tudnotok kell, hogy én egy időben benne voltam az éjszakai életben. Láttam nagyon sok mindent, átéltem jó pár dolgot, rázós estét, tanúja voltam beszélgetéseknek és olyan történéseknek, amiket előtte egyszerűen elképzelni sem tudtam volna. Megismertem az éjszaka lányait, szal azért tisztában vagyok mi folyik az éjszakai Budapesten este 10 és reggel 8 között.
_207__by_8o_clock-d3f8v4e.jpeg
Pár éve még belülről szemléltem ezt a világot és az éjszakát körülvevő embereket, úgyhogy pontosan tudom mi folyik az ügynökségeknél, az álomkerületben, és úgy általában az olyan szórakozóhelyeken ahol a pult forgalma meghaladja az 1 millió forintot egy este alatt. Kanyarodjunk vissza kicsit a legénybúcsús Andira, mert rajta keresztül fogjátok megérteni azt, hogy miről is beszélek. Andi 20 éves Szolnoki lány aki jelenleg a Corvinus egyetem Gazdálkodástudományi karára jár és másodéves hallgató. Két éve költözött fel Budapestre, azóta itt él. Amikor ezt megtudtam nyilván nem voltak kérdéseim, mert pontosan tudom ez hogyan is működik. Láttam ennek a folyamatait, és azt kell mondanom megértem ezeket a csajokat. Mert miről is van szó ? Vidéki lányok kezdeni akarnak valamit az életükkel ezért felköltöznek Budapestre. A legtöbbjük az egyetem vagy a főiskola miatt, de van, aki csak úgy simán feljön mert vagy nincsenek lehetőségei, vagy nem bírja a vidéki légkört. 
Maradjunk az egyetemi példánál. Az esetek 80%-ban a szülők nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudják támogatni a gyereket. Ott van ugye a kollégium, de annál rohadtabb dolog kevés van, úgyhogy marad az albérlet + rezsi amit fizetni kell. Enni is kéne valamit, és azért mégiscsak a legszebb fiatal évekről beszélünk. Ilyenkor azért kötelezőek a bulizások is, és akkor még ruházkodásról, pótvizsgadíjakról, tankönyvekről és személyes igényekről még nem is beszéltünk. Ha a szülő nem tudja támogatni a gyerekét akkor saját magának kell megkeresnie a pénzt. Valami fos diákmunka 400 forintos órabérért, ami kimerül a szórólapozásban, krumplisütésben, vagy valami adatrögzítő mocsárban.  A hulladék diák melókon kívül bevételi forrásként még szóba jöhetne az ösztöndíj is, de röhejes összegekről beszélünk ilyenkor, mert az mi, hogy egy 4,7-es átlagra kap valaki 22.500 Ft-ot !!! Ebből kéne megélni 18-19-20 évesen Budapesten + a fenti költségek. Az első szóba jövő normálisabb meló az a hostesskedés, és itt is kezdődik a sztori. Promócíó a Milkának, vendégek üdvözlése lakástrend kiállításon, nincs is ezzel semmi probléma és ezzel meg is lehet keresni a napi 6-10 ezer forintot. Igen ám, de ezek csak a beugró munkák, a hostesskedés legalsó kasztja. Ezútán jönnek a valóban fizető munkák, és aki szép arra hamar felfigyelnek és beajánlanak nekik olyan munkákat ami ugyan több pénzel jár, de a pénz emelkedéséért cserébe nyílván nekik is több mindent kéne bevállalniuk és bizony rengetegen be is vállalják. Magával ragadó spirál ez, és a pénz illatánál erősebb drogot még nem nagyon találtak ki. Egy lány minél szebb annál exclusiveabb rendezvényekre, partikra hívják meg hossteskedni, ahol már jelen vannak azok a cápák is akik sikeresek az életben, és a pénzük által szinte bármit megkaphatnak. Pénz találkozik a női szépséggel, és egy sikeres férfi életével. Ugye nem kell levezetnem ezt az egyenletet ahhoz, hogy úgy nagyjából mindenki tudja mi lesz a végeredmény. Forma-1-es munkák, privát céges bulik, belépő ez a egy olyan világba ahol a legnagyobb gondot már nem a tandíj befizetése és a 30 ezres albérlet kifizetése okozza. Innentől kezdve viszont már a lányokon múlik, hogy mennyi pénz áramlik hozzájuk és itt még mindig nem arról van szó, hogy pénzért kellene szexelniük.
Mint mondtam minden a hostess munkákkal kezdődik és akiben megvan a hajlam vagy egyszerűen csak a több pénz utáni vágyakozás, az  előbb utóbb igent fog mondani először csak egy fotózásra, majd egyre kevesebb ruhával.  Itt két felé válik az út és mindenki eldöntheti merre akar menni. Nagyon kevés lány mondja azt hogy neki ennyi elég köszöni szépen, mert aki már idáig eljött az nem fog visszafordulni. Főleg úgy nem, hogy az igazán nagy pénzekről csak ezután beszélhetünk. A másik út a már említett cápákkal való megismerkedés és az abban rejlő lehetőségek kihasználása, míg a harmadik út az erotikus munkák. Utazások és annyi pénz egy nap alatt, amit „rendes” munkával 1 év alatt sem tudna megkeresni. A pénz látványa nagyon sok mindenre képes és egyre több mindenbe megy majd bele, és kap cserébe egy olyan színvonalú életet, hogy amikor mérlegre teszi a jelenlegi életvitelét nem igazán lesznek kérdései, mert a válaszokat megkapja Deák Ferenctől és a 100 eurós bankjegy barokk stílusú építményeitől. Andi is ugyanezt az utat járja be éppen, csak ő nem a kamera előtt csinálja hanem a mindennapokban.
tumblr_lhphetiwtq1qdo0mao1_500.jpeg
Rohadt egy dolog ez egyébként, mert nagyon nehéz belőle kiszállni pontosan a pénz miatt, mert ha hozzászoktál egy életszínvonalhoz azt kurva nehéz ám leadni. Megkeresel 1 hónapban 6-8 ezer eurót van aki többet is. És ha be is fejezed a sulit akkor majd eljárkálsz állásinterjúkra, hogy megkapj egy állást havi 140-ért + cafeteria ? Sok élet megy tönkre ezen a ponton mert ezt a munkát nem lehet sokáig fejben bírni és innentől egyenes az út a kokainhoz ami segít elviselni ezt az egészet. Voltam én már olyan lakásban ahol három pornós csaj lakott együtt és láttam milyen körülmények között élnek mert teljesen tönkre vágta őket a kóla az alkohol és az éjszakai élet. Sokan nem csak  a melót nem tudják elviselni hanem a hirtelen rájuk szakadó mennyiségű pénzt sem, és még reggelizni is a Friday’s-be járnak. Szomorú dolgok ezek de hát mindennek ára van és úgy döntöttek ők kifizetik. Nem sok mindenben vagyunk nagyhatalom, de nőkben és bulikban mindenképpen. Természetesen az is nyílt titok mindenki számára, hogy a legtöbb, és főleg ezekben az új típusú és nagysikerű casting és massage pornókban (Bangbros, ReallityKings, Publicinvasion,Woodman) többségében magyar lányok szerepelnek és a forrás kimeríthetetlenek tűnik. Mondok egy példát csakhogy milyen számokról is beszélünk. Lakik egy külföldi csávó a Duna parton, akinek egy szállítmányozó cége van a Hamburgi kikötőben. Jól kapaszkodjatok most meg… A csávó egy ügynökségtől kapja a lányokat heti 6 alkalommal, de a srácnak annyi kikötése van, hogy 23 év alatti lányokat küldjenek neki, és hozzá egynél több alkalommal nem mehet ugyanaz a lány, magyarul ha már egyszer megvolt egy lány azt neki többet nem küldhetik ki. Nem tudom érthetően fogalmaztam-e, szóval a srác heti 6x kefél különböző csajokat ÉVEK ÓTA úgy, hogy 2x ugyanaz nem mehet !!!!! Ez az első lényeges pontja ennek a bejegyzésnek. Mit gondoltok hány lány kell ahhoz, hogy ki tudják elégíteni ennek és még ki tudja hány ilyen arcnak az igényeit ?  Itt még nem beszéltünk a városunkban tartózkodó külföldi üzletemberekről, a magyar felső vezetők céges privát partijairól, a legénybúcsúkról, az elképesztő mennyiségű masszázs szalonokról, a szórakozóhelyek angyalairól, azokról a lányokról akik már külföldön vannak, a magyar átlagpolgár fogyasztásáról vagy a pornó világáról.
Több tíz ezer fiatal lány kell ehhez, és ezek a lányok itt élnek közöttünk. Vajon honnan jönnek ezek a csajok akik kielégítik ezt a keresletet. Amikor azt mondtam ezek a lányok közöttünk élnek, akkor azt bizony úgy értettem, hogy teljesen átlagos csajok a szomszédból. És ez a legdurvább, hogy ezek a lányok közelebb vannak hozzátok mint azt bárki gondolná. Személyesen ismerek olyan lányokat (igen többet) akiknek barátjuk van évek óta, sőt dolgoznak is mellette, de havonta 2-3 alkalommal elmennek egy Londoni üzletemberhez kefélni. Kap érte 300 eurót és megy haza a barátjához a „barátnőimmel csajos estét tartottunk„ kifogással. Nem kevés ilyen van, és higgyétek el nem 10 nem 20 és nem 100 lányról beszélek aki ezt csinálja. Most majd biztos jön az, hogy nagyon sajnálnak, hogy ilyen körökben mozgok ahol én csak ezt látom.  De azért én megkérdezném, hogy egy suliba járó szülői támogatás nélküli huszon 1-2 éves lánynak mégis honnan az Istenből van pénze végig fesztiválozni egy nyarat, vagy úgy mégis az a 65.000 forintos Guess táska és Dior napszemüveg mégis miből van ? Hihetetlen és felfoghatatlan számú átlagos külsejű lányokról beszélek én itt, amiket egy úgymond külsős fel sem foghat és én ezért nem is hibáztatom.  A modell ügynökségek és a rendezvényszervező irodák fele ezzel foglalkozik, és olyan mindenki által ismert hálózatok közvetítenek lányokat Európába vagy akárhova Budapesten, amiket én itt most nem szeretnék megnevezni.
Hostess munkák, portfolió fotózás, vagy egy ingyenes sminkelés... Tök mindegy hogyan, de a lényeg, hogy begyűjtsék a lányok elérhetőségeit, és előbb vagy utóbb, de felkínálják nekik először csak a fotózást, és akikben van hajlandóság azoknak minden mást is, míg egyszer csak ott találják magukat külföldön, és megkeresnek hetente több ezer eurót. A lánykereskedelem már rég nem úgy zajlik mint régen stricikkel és kizsigerelt kurvákkal. Legális keretek között bonyolítják ugyanazt az ipart mint régen, csak több százszoros haszonnal ráadásul úgy, hogy ez a lányoknak is maximálisan megéri, így a win win szituácíó miatt sosem fog borulni a bili, de ez nincs is senkinek sem az érdekében. Kint vannak 2-3 hetet Ausztriában egy multimilliomos fasz 3 napos medencés buliján, majd hazajönnek mert kezdődik a vizsgaidőszak. Ilyen mennyiségű pénznek nem sokan mondanak ellent, főleg úgy nem, hogy már lassan társadalmi presztízs pornósztárnak vagy kurvának lenni. 2009-ben megismertem egy Kuvaiti csajt, aki Hollandiában és Belgiumban dolgozott kurvaként, majd ahogy az lenni szokott szintet lépett és most már ő közvetíti ki a lányokat külföldre. Elmondta nekem a folyamatokat és a pofám leszakadt azoktól amiket hallottam. Mindenki máshogyan gyűjti be a lányokat, ő speciel a kiemelt kategóriás szórakozóhelyeken szedi őket össze. (Apropó szórakozóhelyek és azok angyalai, ha már szóba hoztam, akkor röviden miről is van szó. A klubok dekoratív lányokat alkalmaznak egy- egy estére, akiknek az a feladatuk, hogy minél több sráccal meghívassák magukat koktélokra, pezsgőkre így generálva minél nagyobb forgalmat a pultban…)
  
Azok a bizonyos kurvajáratok tehát amik sűrűbbek mint egy Budapest-Gödöllő menetrendszerű járat a Volánbusznál. A főbb célállomások kivétel nélkül gazdag üzletemberek, hírességek, vagy simán olyanok akik ki tudják fizetni a 4-500 euró körüli óradíjakat. Olaszország, Németország, a Benelux Államok, Svájc, Oroszország, és persze a csúcs Dubai. Az Arab Emirátusok említésével meg is érkeztünk a kurválkodási piramis legtetejére, mert  ültem én már olyan 5-ös BMW-ben ami egy nyár alatt lett megkeresve a sivatagban. Mindenki tisztában van azzal, hogy itthon kik is képviselik ezt a vonalat, hiszen elég csak Eindhovenre gondolnunk, az  ezüstlányra, a horvát magyar barátságra, néhány Playmate lányra, vagy éppen civis városra akinek „barátja” vagyonát tavaly több milliárd forint körüli összegre tették. Ilyenkor mindig meghatódom az őszinte szerelem mindent elsöprő erejében. 

A kurvaság fogalma már rég nem azt takarja, és nem azt jelenti amit régen. Itt már nem a Rákóczi téren álló lecsúszott alkoholista életmódról beszélünk aki leszop egy kanna tablettásért, és nem is a rendelésre házhoz jövő prostiról van szó. Paris Hilton és a 2000-es évek új jelentést adott ennek a fogalomnak és teljesen átírta a kurvaságról kialakított képet. Exclusive partyk, elegáns szállodák, utazások, és magas életszínvonal jellemzi ezt az életmódot egy drága köntösbe csomagolva amin a pénz a masni és a kokain a kisérő kártya. A férfiak fejében sokszor már meg sem fordul a gondolat hogy kurvát tart, mert egy jó nő az oldaladon ugyanolyan státusz szimbólum mint egy Aston Martin vagy egy Crystal pezsgő amit meg kell fizetni. A fenti lányok azért tehetik meg amit tehetnek mert van rájuk kereslet és ha van akkor miért ne csinálnák ? Ja hogy erkölcsi megfontolásokból aham persze… Az úgynevezett celebvilág jelentős része csinálja ezt. Énekesek, színésznők, akik felemelkedésükért bármit megtennének,  és olyanok is akikről nem is gondolnátok. De ha nem hinnétek nekem, akkor nyugodtan tudjátok be ezt egy tébolyult hülyegyerek képzelgéseinek.  
Átalakult ez a világ, és amikor megkérdeztem Andit mit érez amikor le kell feküdnie egy olyan fostalicskával akivel nem akar, azt válaszolta őt ez már nem érdekli, mert olyan mintha kezet fogna valakivel. A mindennapok hétköznapi lányai, akik úgy élnek közöttünk és úgy csinálják ezt az egészet ki-ki vérmérséklete szerint, hogy észre sem vesszük. Mert ott buliznak velünk 4broban, mellettünk ülnek a vállalati gazdaságtan órán, vagy éppen egy barátnő akiről azt hiszitek, hogy ismeritek, de egy valamit azért ne felejtsetek el. Egy nő titok nélkül nem létezik, mert egy nő titkok nélkül nem lenne nő…

(forrás / lifetilt.hu)

10 dolog, amit a pozitív emberek soha nem tesznek!..

Nem mondanak le a terveikről a "valóság" miatt






1. Messziről kerülik a mérgező emberek társaságát
A pozitív emberek nem hagyják, hogy a negatív, mérgező az emberek lehúzzák őket. Ehelyett olyan más pozitív beállítottságú emberekkel veszik magukat körül, akik szórakoztatóak és inspirálóak.
Mi értelme is lenne mások kipletykálására, panaszkodásra, kritizálásra fecsérelni az időt? A pozitív emberek tudják, hogy erre a kérdésre nem is lehet igazából rendes választ adni.
Nem mondanak le a terveikről a “realitások” miatt

2. Nem a legrosszabbra számítanak
Egy csomó probléma nem is létezne ma, ha a negatív emberek nem találták volna ki őket. A pozitív emberek tudják, hogy a rossz kimenetelt várni szerencsétlenséget okoz. Nem aggódnak előre megválaszolhatatlan kérdések miatt, mint pl.: “Mi van ha nem fog kedvelni?”. Ha ilyen gondolatuk van, maximum a vállukat rántják meg: “Hm… ezzel ő fog sokat veszíteni!”. Vagy mielőtt bárkit is megbízhatatlannak ítélnének meg, őszintén  megpróbálnak róla mindent megtudni.

3. Nem engedik, hogy a negatív gondolatok eltérítsék a gondolkodásukat
A pozitív emberek nem engednek utat a kórus önpusztító, negatív gondolatoknak. Amikor egy negatív gondolat halad át a fejükön, akkor emlékeztetik magukat erre: “nem akadályozhatom meg, hogy egy madár a fejem felett elrepüljön, de azt igen, hogy fészket rakjon rá”.

4. Nem kínozzák magukat minden kis hiba miatt
A pozitív emberek nem tartanak minden kis hibát szörnyű, végzetes kudarcnak. Amikor valami újat próbálnak meg, tudják, hogy nem biztos a siker. Viszont a hibák felismerése (ugyanis a hiba csak egy tanulási lehetőség, semmi több) segíti a pozitív embereket a hatalmas sikerek elérésében, mert szeretnek tanulni és fejlődni.

5. Nem felejtik el az apró emlékeket sem
Könnyű elfelejteni a kis dolgokat? Természetesen. De a pozitív emberek nem teszik a felejtést szokásukká. Ehelyett hálát éreznek minden áldásért, nem számít, milyen nagy vagy éppen kicsi is az. Tudják, hogy ha nem képesek boldognak lenni azzal, amijük most van, akkor több dolog birtoklásától sem lesznek boldogabbak.

6. Nem mutogatnak másra
A pozitív emberek már rég rájöttek, hogy az életüket csak és kizárólag ők irányítják, így a felelősséget sem teszik át mások vállára. Nem hibáztatják a rossz közlekedést, ha elkésnek; ha pedig valamit elfelejtettek, nem találnak ki mindenféle kifogásokat. A pozitív emberek nem állítják azt sem, hogy nem tudnak segíteni, ha ez nem igaz.

7. Nem mondanak le a terveikről a “realitások” miatt
A “realitás” (vagy valóság) a legtöbb ember számára úgy hangzik, mint egy szörnyű hely, ahol az álmok meghalnak. A pozitív emberek tudják, hogy bármi lehetséges, ha következetesek és folyamatosan haladnak előre. Ezért képesek arra, hogy megírják saját valóságukat, és az álmaikat megéljék.

8. Nem hiszik, hogy az élet tökéletes
A pozitív emberek nem görcsölnek a tökéletesség elérésére, mert tudják, hogy azt elérni egyszerűen nem lehetséges. Amikor négy éve otthagytam az utolsó állásomat (azóta teljesen a saját magam ura vagyok), úgy éreztem: “Ez életem egyik legszebb, legtökéletesebb napja!”.
Az a nap, ami a szenvedélyem megtalálásának és a kitartó tanulás gyümölcseként ért be, valóban hihetelen volt. Tökéletes volt? Vissza nézve koránt sem, de akkor, abban a pillanatban igenis az volt. Meg mertem tenni, amit mások nem, és megérte. A pozitív emberek tudják, hogy ha nem tesznek meg minden nap egy lépést előre, még a pillanatnyi tökéletességet is elmulasztják.

9. Nem unatkoznak
Az unalom az a hely, ahol a kreativitás, az inspiráció, és a termelékenység meghal. A pozitív emberek képesek lenyűgözni mindenkit maguk körül. Felfedezik a világot, képesek mindig lelkesedni valamiért, és annyi kérdésre választ keresni, amennyire csak lehet. Hogyan is unatkozhat valaki, ha még arra sem talált választ, hogy a testét alkotó atomok hogyan jöttek létre sok milliárd évvel ezelőtt? Az élet tele van megfejtésre váró csodákkal!

10. Nem várnak “valami”-t a “semmi”-ért
A pozitív emberek nem esnek áldozatául az “így tudsz gyorsan lefogyni” vagy az “ezzel a módszerre gazdagodhatsz meg gyorsan” ámításának. Tudják, hogy ahhoz, hogy valamit elérjenek, valóban tenni is kell (akár sokszor és sokat). Azonban a pozitív emberek ezt a munkát nem nyűgnek, vagy kötelező robotnak érzik, hanem a siker érdekében szükséges teendőnek. A pozitív emberek tudják, hogy a siker néha gyorsan jön, máskor kicsit várat magára, de megéri. Tényleg megéri.

(forrás / motivator.ma)

2013. december 12., csütörtök

12 dolog, amit elkerülnek a mentálisan erős emberek..












1. Soha nem sajnáltatják magukat
A top menedzsereket, sztár vállalkozókat soha nem látod, hogy sajnáltatnák magukat. Ők azok, akik megtanulták, hogy felelősséget vállaljanak tetteikért és az eredményeikért, és tudják, hogy gyakran az élet sem igazságos. Képesek kilábalni a nehéz helyzetekből, és hálásak a tanulságokért.

Ha kiderül, hogy valami nem sikerült elsőre, legfeljebb ilyeneket hallasz a szájukból:“Nem gond, megoldjuk!” , “Na, majd legközelebb sikerül!”

2. Nem félnek a változástól
Elfogadják a változásokat, és szívesen állnak a kihívások elé. A legnagyobb “félelemük”-et nem a változás jelenti, hanem az egyhangúság, és hogy elbizakodottakká válnak. A változások azonban éltetik őket, mert mindig képesek maguknak bebizonyítani, hogy még mindig ők a legjobbak.

3. Nem panaszkodnak a körülményekre
A sikeres, mentálisan erős emberek, nem panaszkodnak a rossz közlekedésre, elveszett poggyászra, vagy a többi emberre, mert felismerik, hogy ezekre a tényezőkre általában nincs ráhatásuk. A rossz helyzeteket felismerik, ahogyan azt is, hogy a megoldást mindig a saját válaszuk és a hozzáállásuk jelenti, és persze kihasználnak minden lehetőséget a megoldásra.

5. Nem aggódnak más emberek véleménye miatt
Sőt, őket sem hallod, hogy másokról rossz véleményt mondanának. A mentálisan erős ember arra törekszik, hogy kedves, udvarias, határozott, és tisztességes legyen, örömet okozzon másoknak, de ha kell, nem fél kiállni magáért. Így lesznek ők végül azok, akik stresszes helyzetben is képesek megmutatni másoknak a helyes utat.

6. Nem félnek kockázatot vállalni
Hajlandóak kockázatokat mérlegelni, és vállalni: ez persze nem azt jelenti, hogy hanyatt-homlok fejest ugranak valamibe, vagy éppen ostoba kockázatokat figyelmen kívül hagynak.
Ez az erő segít abban, hogy az egyén képes legyen alaposan mérlegelni a veszélyeket és az előnyöket, teljes mértékben értékelni a lehetséges hátulütőket, és még a legrosszabb forgatókönyvet is végiggondolni, mielőtt intézkedést hozna.

7. Nem ragadnak le a múltban
A mentális erő nem a semmiből jön, hanem a múltban megtanultakból, megtapasztalásokból és kihívásokból származik. Az ilyen erővel rendelkező emberek, képesek legyőzni a korábbi csalódások hátráltató emlékképeit és nem ragad le a fantáziálásban. Ez az, ami a legtöbb energiát adja a mindennapokban és megteremti az optimális jelent és jövőt!

8.  Nem követik el ugyanazokat a hibákat újra és újra
Albert Einstein szerint az őrület definíciója:

“Az őrület definíciója, ha ugyanazt a dolgot újra és újra megtesszük, de mindig eltérő eredményt várunk.”

Ugyanazon tetteket hajtjuk végre újra és újra, miközben reméljük, hogy ezúttal más és jobb eredmény fog születni, mint amit korábban tapasztaltunk. A mentálisan erős ember teljes felelősséget vállal múltbeli viselkedéséért és hajlandó tanulni a hibákból.

9. Nem veszik zokon mások sikerét
Az igazán erős jellemmel rendelkező személyek valódi örömet és izgalmat éreznek mások sikerei miatt is. Nem féltékenykednek vagy sértődnek meg, amikor mások nagyobb sikert érnek el ugyanakkora teljesítmény mellett. Nem csüggednek el, hanem kétszer akkor erővel küzdenek a siker érdekében, mint mások.

10. Nem adják fel egy kudarc után
Még a legnagyobb vállalkozók is hajlandók elismerni, hogy a korai erőfeszítéseik sok kudarcot hoztak számukra. A mentálisan erős emberek hajlandóak arra, hogy újra és újra elinduljanak a siker felé vezető úton, mindaddig, amíg a kudarcok során megtapasztalt dolgokat le nem győzik, és közelebb nem kerülnek a végső céljukhoz.

11. Nem félnek az egyedülléttől
A mentálisan erős jellemek élvezik, sőt kincsnek tartják azt az időt, amit egyedül tölthetnek el. A nyugalmat, a csendet arra használják fel, hogy feltöltődjenek, és még produktívabbakká váljanak. Ez nem azt jelenti, hogy nem boldogok másokkal, viszont szívesen vannak egyedül is.

12. Nem várnak azonnali eredményt
Legyen szó akár egy edzés tervről, táplálkozási módszerről, vagy induló vállalkozásról, az ilyen emberek hosszú távra rendezkednek be. Ők jól tudják, hogy az azonnali eredmények ritkán jönnek. Ők azok, akik az eredményeket a siker felé vezető úton apránként mérik, és meg is ünnepelik minden mérföldkőnél. Megértik, hogy a valódi változás időbe telik.

4. Nem siklanak el az apró részletek felett
Feltűnt neked, hogy a listában a 3-as után az 5-ös pont jött, és kimaradt a 4-es? Fontos tanulság: a mentálisan erős jellemek számára az apró részletek is fontossággal bírnak, mert a siker titkát sokszor pont egy apró hiányosság felismerése mutatja meg.

(forrás / motivator.ma)

Meséld el :)

I See U - Mutasd meg magad
Névnap és dátum script