Korunk Paradoxona..

Nagyok a házaink, de kicsi a toleranciánk. Szélesek az útjaink, de szűkek a nézeteink. Többet fogyasztunk, de kevesebbünk van. Többet vásárolunk, és kevesebb az örömünk. Nagyobbak a házaink, és kisebbek a családok. Több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.

Több az oktatás, de kevesebb az értelem. Több az ismeret, és kevesebb a megértés. Tele vagyunk szakértőkkel, de tele vagyunk problémákkal is.

Több az orvosság, de kevesebb az egészség. Túl sokat dohányzunk, túl sokat iszunk, felelőtlenül költekezünk. Hamar felidegesítjük magunkat, későn fekszünk le, és reggel fáradtan ébredünk. Túl keveset olvasunk, ritkán tekintünk a távolba, és ritkán imádkozunk. Megsokszoroztuk az anyagi javainkat, de közben elfogytak az értékeink. Túl sokat fecsegünk, de túl keveset szeretünk, és túl sokszor gyűlölködünk. Tudjuk azt, hogy hogyan teremtsük elő az élethez szükséges dolgokat, de nem tudjuk, hogy

hogyan is élünk valójában. Könnyebben jutunk el a Holdba, mint a szomszéd ajtajáig.

Meghódítottuk a világűrt, és nem látjuk a bennünk rejlő űrt. Egyre nagyobb, de nem jobb dolgokat viszünk végbe. Tisztítjuk a levegőt, és szennyezzük a lelkünket. Az atomokat szét tudjuk rombolni, de előítéleteinket nem.

Többet írunk, és kevesebbet tudunk. Többet tervezünk, és kevesebbet érünk el. Megtanultunk gyorsnak lenni, de nem tudunk várni. Egyre újabb számítógépeket készítünk, amelyek egyre több információt tárolnak és számtalan másolatot küldenek szét a világba, de egyre kevesebbet beszélgetünk egymással.

A gyors étkezés és a rossz emésztés, a nagyra nőtt emberek, és a kisszerű lelkek, a könnyű profitszerzés és a nehéz emberi kapcsolatok korszakát éljük.

Nagyobb a családi jövedelem, de több a válás. Egyre szebbek a házaink, és egyre több a szétrombolt otthon.

Eljött a gyors utazások, a „használd és dobd el” árucikkek, az egy éjszakás kapcsolatok és a túlsúlyos emberek korszaka.

Eljött a mindentudó tabletták korszaka: stimulálnak, megnyugtatnak, megölnek bennünket.

Olyan korban élünk, amikor fontosabb, hogy valamit a kirakatba tegyünk, mintsem hogy használjuk, amikor a modern technika egy ilyen üzenetet szét tud vinni az egész világba, és csak rajtunk áll: megváltoztatjuk az életünket, vagy töröljük az üzenetet.

Emlékezzetek arra, hogy adjatok több időt a szeretteiteknek, mert ők nem lesznek mindig veletek. Szóljatok egy jó szót azokhoz, akik most őszinte rajongással néznek fel rátok, mert ezek a csöppségek hamar felnőnek, és nem lesznek többé veletek.

Öleljétek meg a körülöttetek lévő embereket, mert ez az egyetlen olyan kincs, ami a szívből jön, és nem kerül semmibe.

Mondjátok el szeretteiteknek, hogy mennyire szeretitek őket.

Egy puszi, egy szívből jövő ölelés minden rosszat elfeledtet.

Fogjátok meg egymás kezét, és élvezzétek ki azokat a pillanatokat, amikor együtt vagytok, mert eljön az a nap, amikor ezek az emberek már nem lesznek mellettetek.

Találjatok időt arra, hogy szeressétek egymást, hogy beszélgessetek egymással, hogy elmondhassátok mindazt, amit el szeretnétek mondani.

Az életet nem a lélegzetvételek számával, hanem a lélegzetelállító pillanatok számával mérjük.

Ezeket a gondolatokat egy amerikai színész, George Carlin fogalmazta meg, felesége halálakor.

Ady Endre: Beszélgetés a boszorkánnyal..

I.

(Édes boszorkányom,
...Láttál angyalt holtan?)
»Láttam szép magamat,
Mikor még nem voltam.«

(A Holdat a Nappal
Láttad összebujni?)
»Láttam fehér szívet
Pirosra fakulni.«

(Láttál napnyugatról
Napot kelni este?)
»Láttam Újév napját
Szilvesztert keresve.«

(Leszitálni láttál
Égből eső-márványt?)
»Láttam az egeken
Fekete szivárványt.«

(Láttál már busongást
Csali, büszke kedvvel?)
»Láttam már sírgödröt
Tele szerelemmel.«

(Láttál visszafordult
Óra-mutatókat?)
»Láttam perzselését
Sohse-kapott csóknak.«

(Láttál már tengeren
Fogant őserdőket?)
»Láttam, ki sohse lesz,
A holnapi nődet.«

(És bolondot láttál,
Ki szerethet téged?)
»Láttam a szívedet,
Szívemen van s véged.«

II.

(Édes boszorkányom
Szívemre be ráhullsz)
»El foglak árulni,
Mert te is elárulsz.«

(Telve van a kedvem
A te szép valóddal)
»Kedvetlenségemet
Űzöm unott csókkal.«

(Szép asszonyságodban
Megmaradok szépen)
»Megakadt a szemem
Egy külömb legényen.«

(Egek csillagához
Nem hasonlítnálak)
»Jaj, be rossz a Földön,
Jaj, be rossz itt nálad.«

(Légy az én hűséges,
Drága feleségem)
»Feleséged vagyok
S elhagytalak régen.«

Halottaknak napján..

 

 

 

 

 

 

 

 

Halottaknak napján, gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit, mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit véli megtalálni.
Közben annyin élnek magányosan, távol,
kire nem jut idő, kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak a szívünkben élnek.
A hétköznapokba bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért ugyan ilyen ünnep,
ami lángra gyújtja apró mécsesünket.

Aki elment, jól van, csak egy más világon,
s nem tud örvendezni levágott virágon.
Földdé porladt testet látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél, a helyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos, kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna, ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod - tudod - attól félek.
Megbékélni kéne, s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz, mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre, majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja, s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni, s elbúcsúzni tőle...

(Aranyosi Ervin)

A múlt.. I.

“A tegnap történelem. A holnap rejtély. A mai nap: ajándék.” (Eleanor Roosevelt)

..Mint tudjuk, múltunk határozza meg létünk, jelenünk és jövőnk minden egyes mozzanatát – ennek tudatában, hogy is lehetne figyelmen kívül hagyni mindezt.. Mégis a múltbéli emlékeink azok, amelyek képesek leginkább gátat szabni a jövőnk felé vezető úton. (És) nemcsak. Amint ezzel szemben tudatos szembesüléssel beismerést gyakorolhatnánk, már a történések oly nagymértékű negatív élményeket táplálnak belénk, hogy már-már a reménytelenség, a „túl késő már” érzet, és a le?zarom feeling karöltve vennék át az uralmat múltbéli sérelmeinkből kifolyólagosan  fölénk kerekedett pillanatnyi tehetetlenségérzetünk felett.

Feltételezem nem ismeretlen a múltbéli kudarcok, csalódások, avagy- gyerekkori sérelmek fogalma. Mindez, részben természetes. Mert akkor élhetünk eleven életet, ha tudatában vagyunk múltunk történéseivel, és mindemellett képesek vagyunk mindezt a javunkra fordítani, még akkor is –ha a negatív emlékek nagymértékben az első helyért vívódnak.

“Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” (Henry Ford)

Az eleven élet fogalma nem a teljes, problémamentes és Boldog évek megélését foglalja magába. Hanem a tisztánlátás, a „mi-miért” történik alapú tudatosság, és az éberség trióját. Melyeknek köszönhetően elalvás előtt visszatekintve a tegnapi fuszulykabontogató-maratonunkra nem homályos képek tárulnak elénk, hanem eleven „emlékek”. Mert amint tudatalattink viszálykodása a múltbéli sérelmeinkkel nem torkollik kompromisszumkötésbe, mindaddig a megélt eseményeink homályos emlékként elevenednek fel nap, mint nap –mint foszlányos álomképek

„Néha vakmerően megkérdezzük: miért is vagyunk a világon? Van, aki azt feleli: azért, hogy találkozzunk egymással. Valóban: a legfontosabbak lehetnek számunkra a kapcsolatok, az érzelmek, az összetartozás. De az élet néha tragikus. Életfontosságú kapcsolataink tönkremehetnek. Vannak csalódások, félreismerések; van hűtlenség, betegség, öregedés, halál. S az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. És előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. Ne a múltban élj, ami már nincs (a jövőn se tépelődj, ami még nincs), csak a jelent éld teljes erőddel és odafigyeléssel! így lesz hiteles az életed.” (Popper Péter: Ne menj a romok közé!)

“Nem az van hatással a jelenre, amit a múltban tettél, hanem amit a jelenben teszel, az teszi jóvá a múltat és változtatja meg a jövőt.” (Paulo Coelho)

Ám a múltunk nélkül senkik lennénk, legalábbis nem lehetnénk azok –akik valójába vagyunk. Függetlenül attól, hogy a múltunkba való visszatekintéskor pozitív vagy negatív eseményeket elevenítünk fel, és –hogy a felelevenedett események mekkora befolyást gyakorolnak jelenünkre.

“Néha jó a múltban élni. Nem mehetünk vissza. Nem vezet út visszafelé, csak előre.“ (Agatha Christie)

Talán a legjobb módszer az önismeret, az önértékelés gyakorlása és saját értékrendűnk felállítása. Mégis a legfontosabb, hogy tisztába legyünk saját értékeinkkel. Értékelni tudjuk önmagunk mivoltát is, nem csak a külvilág bábjátékait. Viszont az önértékelésünknek meg kell maradnia az egészséges önbizalom határain belül. Különben bármely külső pozitív hatás következménye rátarti magatartást vonhat maga után, amely megint-csak nem az eleven létet, hanem szubjektív életstílust hordozza magába.

„Örülök, ha dicsérnek, de attól nem leszek gyorsabb. A dicséret a múltban elért teljesítményre vonatkozik. A jövő az, ami számít.” (Sebastian Vettel: Német autóversenyző)

A múltbéli atrocitások, sérelmek mellett az átirányítás, avagy rávilágítás a tapasztalatszerzésre- az, ami mozgatórugóként lendíthet előre és előre. Mert azon pillanatban amint tudatosul bennünk a „Jin és Jang” törvénye, és képesek leszünk meglátni a rosszban a jót –egy szellemi megújulás részeseivé válunk.

“A legtöbbet a múlt hibáiból tanulhatunk. A múltban elkövetett hiba a jövő bölcsessége.” (Gyilkos elmék c. film)

Ez a megújulás nem a relativitás alapelvén alapul. Még-csak nem is a logikai ésszerűség vagy „normalitás” által követendő etikai kódexben leírtak alapján. Csupán az emberi elme sokszínűségének köszönhetően elénk táruló sajátos döntőképességünk segítségével, bármely negatív megélést képesek lehetünk magunk javára fordítani –oly módon, hogy előtte tisztázzuk magunkban a múlt és jelen közti különbséget ill. fontosságot, és az ebből adódó problémák jelentőségét.

„Hogy szabaduljak meg a félelemtől?

- Hogy szabadulhatnál meg attól, amihez ragaszkodsz?

- Azt mondod, hogy valójában én ragaszkodom a félelmemhez? Ezzel nem értek egyet.

- Gondolj arra, hogy mitől véd meg a félelmed, s majd egyetértesz. Rájössz az ostobaságodra is.” (Anthony de Mello)

Mindnyájan ragaszkodunk olyan eszmékhez –melyek nem valóak oda. Gyakran ennek tudatába is vagyunk. Mégsem engedjük el, mert úgy véljük, hogy ez ami nekünk kijár.. és itt lép életbe az önbecsülés problémája.

“El kéne engedned azt, ami a múltban volt, mert már nem számít. Az egyetlen, ami számít, hogy most mit választasz.” (Kung Fu Panda c. film)

Mindezt nagymértékben a félelem okozza. Mert félünk elengedni valamit, félünk belekezdeni valami újba –ami ismét egy anno megélt sérelemből adódik. Félünk mindentől, ami új, és bár a megszokott fájdalmas.. mégsem engedjük el. Ez a „szemellenzős” szindróma. Mindezt mi magunk idealizáltuk. Döntésünk bármi is legyen; a félelem vagy annak leküzdése.. –volt választásunk.. És mindig is lesz.

Domján László: A félelem leküzdése

Hit..

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a
problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az
egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:

Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott
Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy
segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?

Diák: (a diák hallgat)
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?

Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
Diák: (a diák nem válaszol)
Prof: Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság?
Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?

Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
Diák: (a diák nem felel)
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és
megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad- e már valaha Istent?

Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te
Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?

Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a
tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit
mondasz, fiam?

Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik.

(Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.)
Diák: Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit,
vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet fehér hőnk, kevés hőnk,vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem AZ ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya.

(Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.)
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne
sötétség?

Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?

Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van AZ élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az
Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált AZ élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya.

Diák: Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak,
hogy majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor
természetesen igen.
Diák: Látta-e már valaha AZ evolúciót a saját szemével, uram?

(A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, MI lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki sem látta AZ evolúciós-folyamatot
végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos
történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja,
professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?

(Nagy zajongás támad az osztályban.)
Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor
agyát?
(Az osztály nevetésben tör ki).
Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte,
megérintette azt, vagy érezte az illatát?.... Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak? (A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)

Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Erről van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője.

A diák..... Albert Einstein volt.

"A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak."
(Albert Einstein)

Gondolatainkat mi alakítjuk..(?!)

"Azt hiszed, bárkit is segíteni fogok? Nem! Ne várd tolem, hogy bárkinek is a segítségére legyek! Arra sem számítok, hogy bárkinek kárt okozok. Ha téged kár ér, azt te okoztad; és ha segítség, azt te adtad. Valóban te! Azt hiszed, az emberek segítenek téged? Nem. Azt hiszed, az emberek támogatnak téged? Nem.

..A lényeg az, hogy a legtöbb dolgot, amit érzünk és gondolunk, saját magunk idéztük a fejünkbe, beleértve azt is, hogy az emberek segítenek nekünk.

Azt hiszed, azért segítenek az emberek, mert szereted oket? Nos, újságot mondok neked. Sohasem szeretsz senkit. Csupán szerelmes vagy abba az eloítélettel és reménnyel teli gondolatba, amelyet arról a személyrol alkottál. Gondolkozz ezen egy percig! Soha nem vagy szerelmes senkibe; abba az eloítélettel teli gondolatba vagy szerelmes, amelyet arról a személyrol alkottál. Hát nem ez az, ahogyan kiábrándulsz a szerelembol? 

Másként fogod fel, ugye? "Hogy okozhattál ilyen csalódást, amikor annyira bíztam benned?" - mondod valakinek. Valóban bíztál bennük? Soha nem bíztál senkiben. Ezzel ne gyere nekem! Ez a társadalmi agymosás része. Soha nem bízol senkiben. Csupán az ítéletben bízol, amelyet arról a személyrol alkottál. Szóval mirol is panaszkodsz? Tény, hogy nem szereted azt mondani: "Pocsék volt az ítéletem." Ez nem túl hízelgo számodra, ugye? Inkább így szólsz: "Hogyan okozhattál ilyen csalódást?"..

Nem megoldás az sem, ha lemondasz..

"Áltatod magad, valahányszor elítélsz valamit, vagy lemondasz valamirol.

Valahányszor lemondasz valamirol, örökre hozzákötodsz a dologhoz, amelyrol lemondtál.

..amikor elítélsz valamit, örökre hozzátapadsz. Amikor küzdesz valami ellen, örökre hozzákötodsz. Mindaddig, amíg küzdesz vele, erot adsz neki. Annyi erot adsz neki, amennyit arra fordítsz, hogy küzdj ellene. "Fogadnod" kell tehát a démonjaidat, mert amikor küzdesz ellenük, akkor erot adsz nekik.

Amikor elítélsz valamit, hozzákötodsz. Az egyetlen módja annak, hogy kikerülj belole az, hogy keresztülnézel rajta. Ne ítéld el, nézz keresztül rajta! Értsd meg valódi értékét, és nem lesz szükséged arra, hogy elítéld, vagy lemondj róla; egyszeruen megválsz majd tole. De - természetesen - ha ezt nem látod, ha hipnotizált voltodban azt hiszed, hogy nem leszel boldog ez, az vagy amaz dolog nélkül, akkor megragadsz benne.

Ha megértenéd, egyszeruen kihunyna a vágyad iránta. Azaz: ha felébrednél, egyszeruen kihunyna a vágyad iránta!" 

"Nagyon értékes vagy!.."

ÉRETTSÉG..

„A szerelmet nem a házasság teszi tönkre. A szerelmet azok az emberek teszik tönkre, akik nem tudják, hogyan kell szeretni. A szerelmet elsősorban az teszi tönkre, hogy nincs is, csupán álomvilágban élsz. A valóság pedig lerombolja ezt az álmot. Amúgy a szerelem örök, az örökkévalóság része. Ha felnősz, és megismered a szerelmi élet művészetét, elfogadod a valóságát, napról napra növekszik benned..

A szerelmet semmi nem pusztíthatja el. Ha megvan, egyre csak növekszik.

Én azonban úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben nincs is meg. Félreértelmezed az érzéseidet, valami más volt – talán szexualitás, nem vonzalom. Ha ez a helyzet, akkor el fog pusztulni, mert amint magadévá tetted a nőt, a szexuális vonzalom elillan. A szexuális vonzalmat, az ismeretlen tartja életben – ha egyszer megízleled a nő vagy a férfi testét, a szexuális vonzalom eltűnik. Ha a szerelmed nem volt egyéb, mint szexuális vonzalom, akkor el kell tűnnie.

Soha ne téveszd hát össze a szerelmet, valami mással. Ha a szerelem, tényleg szerelem… Mit értek az alatt, hogy „tényleg szerelem”?

Azt, hogy elég, ha csak a másik jelenlétében vagy, és hirtelen máris boldognak érzed magad, elég, ha csak együtt vagytok, és máris eksztázist élsz át, elég, a másik puszta jelenléte, hogy betöltse a szíved és valahol nagyon mélyen.. valami dalolni kezd a szívedben, harmónia tölt el. A másik puszta jelenléte segít, hogy egyben legyél, hogy megtaláld a középpontodat, hogy szilárdan állj a lábadon. Ez a szerelem.

A szerelem nem szenvedély, a szerelem nem érzelem.

A szerelem az, amikor valahol nagyon mélyen tudod, hogy valaki kiegészít téged. Hogy valaki egésszé tesz. A másik jelenléte erősíti a jelenlétedet. A szerelem szabaddá tesz, hogy önmagad légy; semmi köze a birtokvágyhoz.

Úgyhogy vigyázz – sose gondolj úgy a szexre, mintha szerelem volna, különben becsapod magad. Légy éber, és amikor valakivel azt kezded érezni, hogy csak a jelenléte, a puszta jelenléte elég, hogy boldoggá tegyen, - semmi másra nincs szükséged; nem kérsz semmit, csak a jelenlétét, pusztán azt, hogy a másik legyen…

Amikor úgy érzed, valami kivirágzik benned, ezer és egy lótusz bont virágot, akkor szerelmes vagy.

Akkor képes leszel megbirkózni minden nehézséggel, amit a világ állít elétek. A sok gonddal, a sok aggodalommal is – mindegyiken túljuttok majd, és szerelmetek egyre csak nő, egyre több virágot hoz, mert minden nehéz helyzet kihívássá válik. És a szerelmetek, azáltal, hogy legyőzi ezeket, egyre erősebb és erősebb lesz..”

(OSHO)

Mikor már késő rádöbbenni..

     Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.

Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.

Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

Egó vs. Lélek..

Ne felejtsük el, hogy a valódi ellenség nem kívül van, hanem belül. Az ember az ellenségképet mindig kivetíti, valamikor a barátaira valamikor másokra. Ezt nevezik Egónak. Az Egó sosem kint van, hanem bent. De az Egó önmagát sohasem nézi ellenségnek, ezért inkább Ő nevez meg külső ellenségeket magának, akivel hadakozhat, akivel személyeskedhet, akire haragudhat és mutogathat. Másban észre veszi ...a szálkát, de saját magában a gerendát nem.

Ellenben a Lélek - a valódi természet- nem haragszik, nem hadakozik, hanem csendben szemlél. Nem folyik bele az Egó játékába, nem hajtja a maga malmára a vizet, s nem játssza meg magát. Ennek a művelésében rejlik a valódi bölcsesség."

Idővel..

Idővel az ember megérti mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz 1 lelket..

Idővel megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel és, hogy ha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy..

Idővel megtanulod, hogy egy csók, még nem szerződés és az ajándék nem ígéret..

Megtanulod az utakat, a mára és a mostanra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet..

A holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat félúton..

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és díszítgetni a saját lelkedet, ahelyett, hogy másoktól várod, hogy virágot hozzon..

Tanuld meg, hogy van erőd és értékes vagy!

Az ember csak tanul és tanul..

Idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb utóbb visszatérsz a múltba..

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad a hibáiddal együtt és nem akar megváltoztatni..

ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, akkor idővel majd nem akarod látni..

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak..

Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál..

Megtanulod, hogy mindenki mondhatja 'sajnálom', de megbocsájtani csak nagy lelkek tudnak..

Megtanulhatod, hogy ha megsértettél egy barátot valószínű, soha többet nem lesz úgy, mint régen..

Megtanulhatod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal is, de eljön az idő, amikor hiányozni kezd a régi..

Megtanulhatod, hogy ha megalázol és lenézel, egy teremtményt előbb - utóbb visszakapod sokszorosan!

Megtanulhatod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat nem válnak remélté és valóra..

Megtanulhatod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap..

Megtanulhatod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek veled..

Megtanulod ezt mind, de csak idővel!!

Barátság..

Él egy régi mondás: "Van barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél"

Talán első olvasatra furcsállhatnánk ezt a mondást, hisz a testvéri kapcsolat az egyik legszorosabb kapcsolati forma két ember között. Viszont van egy gyengéje, mégpedig, hogy nem önkéntességi alapon jött létre. Egész egyszerűen más valaki - nevezetesen a szüleink - döntött afelől, hogy legyen-e egy ilyen jellegű kapcsolatunk, vagy sem.

A barátság létrehozója az önkéntesség

A testvéri kapcsolat nem választás kérdése, a testvér van. Senki nem kérdezte meg tőlünk, hogy akarunk-e egy öcsikét, vagy nővérkét.

Ezzel szemben a barátot választja az ember. A barátság csak úgy jöhet létre két ember között, hogyha mindkét fél akarja azt. Éppen ezért, sok esetben erősebb kötelék tud lenni, mint a rokoni szál. A barát - mivel önként van a kapcsolatban - alkalmasint hűségesebb, ragaszkodóbb lehet, mint akár egy testvér.

Tekintettel arra, hogy a barátság az önkéntesség alapján működik, többnyire nem kérik egymás segítségét, hanem önként ajánlják fel azt. Az igazi barát látja a másik szükségét, látja, ha valami nincs rendben, és azon van, hogy mielőbb segíthessen a barátjának. Az igaz barát, kezdeményező és nem várja meg, amíg kérnek tőle, magától cselekszik. Ezt láthatjuk egy másik mondásban is: "Az igaz barát a bajban ismerszik meg."

Az igazi barátra ez jellemző: mindig szeret, és ha baj van, elsőnek érkezik, hogy segítsen. Nagyon kevés az a barátság, amire ráfoghatnánk, hogy igaz barátság. Sajnos ez a fogalom is - akár csak a szeretet - az idők folyamán megkopott, veszített az értékéből, degradálódott. Manapság, nagyon könnyen dobálóznak ezzel a megtisztelő jelzővel. Főleg a fiatalok körében gyakori, hogy egy-két napos ismeretség után barátoknak nevezik egymást. Persze mit várhatunk tőlük, ha azt látják a filmeken, és a környezetükben is, hogy egy-két órás ismeretség után, párok képesek egymással akár ágyba is bújni. Ehhez képest nem nagy ügy, ha valaki az első találkozás után a barátjának nevezi a másikat.

A barátság egy olyan kapcsolat, melyben megmutatkozik az ember semmilyen más teremtménnyel össze nem hasonlítható egyedisége - a személyessége, és különleges helye a teremtésben. Olyan mély kapcsolat, amire csak az ember képes, ezért ilyen kapcsolata az emberen kívül, más élőlénynek nincs, és nem is lehet.

Nagyon kevés olyan kapcsolati forma létezik, amiről annyit írtak volna, mint a barátságról. Talán a szerelem az, ami vetekszik - mint örök írói téma - a barátsággal. Homérosztól, Shakespeare-ig sokan és sokféle módon írtak eme embert-gazdagító kapcsoltról.

Talán az egyik legfantasztikusabb barátság - amit publikáltak - Dávid és Jonathán között volt. Arról a Dávidról van szó, aki legyőzte Góliátot, és Izrael királyaként halt meg. Sokan vélekednek akképpen, hogy Hamlet és Horatio barátsága lehetne mintája ennek a kapcsolati formának. Ha megengedi, én mégis Dávid és Jonathán barátságára szavaznék. Ez egy igazi barátság volt. Az ő szoros kapcsolatuk, az egymás iránti tiszta őszinte szeretetük, példája annak, hogy milyennek kéne lenni egy igaz barátságnak. A barátságukat bemutató írásból tudhatjuk, hogy Jonathán és Dávid úgy szerették egymást, hogy összeforrt a lelkük.

Nem minden az, aminek látszik

A feltételnélküli szeretet képes arra, hogy két személyt igaz baráttá, egy lélekké fonjon össze. A mély, őszinte barátság alapja, a feltételnélküli szeretet. Az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége, ha a szeretetünket valamilyen feltételhez kötjük. "Szeretlek, ha te is szeretsz engem, szeretlek, ha..." Az igaz barát szerepe, hogy mindig teljes elfogadást mutasson a másik iránt. A másik érdekeit helyezze előtérbe. Az nem barátság, ami saját érdekeire mutat; az csupán szentimentális érzelmi kötődés. Sajnos gyakran előfordul, hogy két ember egy érzelmi kötödésben él, és meg vannak győződve arról, hogy az egy jó barátság. Pedig minden olyan kapcsolat, ami nélkülözi a másik felé való szolgálatot, csak az önző érzelmek kielégítését szolgálja. Az igazi barát, minden helyzetben a másik érdekeit tekinti elsődlegesnek. Ez a fajta barátság nagyon ritka, és éppen ezért nagy-nagy kincs, amit meg kell becsülni.

Jonatán és Dávid barátságának nagy erőpróbája volt az, hogy Saul, az akkori király - aki Jonathán apja volt - üldözte, és meg akarta ölni Dávidot. A barátságuk kiállta ezt a próbát is. Jonathán bátorította és bíztatta barátját. Nem azt mondta neki: "Ó Te szegény kis Dávidka, az a csúnya apu kikerget a világból, pedig olyan jókat homokoztunk együtt." Jonatán azt tette, amit egy igaz barát tesz: a bizalmát és hitét erősítette Dávidnak. Mitől válik testvérré a barát, nyomorúság idején? Attól hogy sajnálkozik a barátján és önmagán? Ha a barátjában azt erősíti, hogy mennyire szerencsétlen egy alak, hogy ebbe a helyzetbe került? Vagy attól, hogy vigasztalást és bátorítást ad neki, és ha azt erősíti a barátjában, hogy nincs az a nehéz helyzet, amiben ne számíthatna rá, és ne lenne ott vele? Igen, attól válik testvérré a barát, ha azt tudja adni, amire a másiknak az adott helyzetben a legnagyobb szüksége van.

A szívben dől el

Lehetnek olyan helyzetek a barátok életében, hogy átmenetileg el kell, hogy váljanak egymástól, de ez egy igaz barátságot nem ingathat meg. Sokan úgy gondolják, hogy attól barátság a barátság, hogy folyton egymás szoknyáján vagy gatyáján ülnek. A barátságot nem korlátozza idő vagy tér. A barátság a szívben dől el, a szív szándékán múlik és nem azon, hogy minden nap együtt töltik az idejüket. Lehet, hogy évente egyszer tudnak csak találkozni, lehet, hogy több ezer kilométer választja el őket, de a szívükben megvan az a hely egymásnak, amit más nem tölthet be.

A barátság a legegyedibb kapcsolat, ami két személy között létezhet. Minden más kapcsolattal ellentétben, a barátságnak nincs alá, vagy fölérendeltje. Ez egy olyan kapcsolat, ahol a résztvevők egyenlő szinten vannak. Ha megnézünk más kapcsolatot, teszem azt, a főnök-beosztott, vagy férj-feleség, vagy szülő-gyermek kapcsolatát, láthatjuk, hogy ezeknek a kapcsolatoknak státusilag van egy fölé, és egy alárendeltje, hogy egészen pontos legyek: van vezetője és vezetettje. A barátságban ezzel szemben, a felek abszolút egyenrangúak.

Az igazi barátság létre jöttéhez tehát, feltételnélküli szeretet, a másik felé való szolgálat, építés és bátorítás szükségeltetik. Egy olyan hozzáállás, mely a másik érdekeit helyezi előtérbe, ami azt kommunikálja a másik felé, hogy mindig számíthat rá.

Ennek a hozzáállásnak a kialakításához elengedhetetlen, hogy egészséges módon gondolkodjunk a másikról, és a minket körbevevő valóságról. A helytelen életelvek használata, megfoszthat minket attól, hogy az életünket gazdagító kapcsolataink lehessenek. Ezért létkérdés mindnyájunk számára, hogy megtanuljunk helyesen, a valósággal összhangban gondolkodni.