Nem lehet mindenhol őszintének lenni.
Viszont minél őszintébbé válunk,
annál könnyedebb
és felszabadultabb
a létélmény.
Elsősorban
önmagammal szemben kell
őszintévé válnom.
A legtöbb esetben
olyan régóta kondicionált
a környezetünk hazugságra,
hogy már azt is elhisszük,
amit gondolunk.
Ha elkezdjük visszafejteni,
hogy mi az,
amit szívből látunk,
amit szívünk szerint cselekednénk,
illetve mi az,
amit a gondolataink,
az elménk diktál,
akkor a vizsgálódásból adódó
feszültség,
az ellentétes nézőpontok
ütközése
rettenetes érzéseket kelthet.
Ezért a legtöbb esetben inkább
tovább hazudunk magunknak,
tovább hazudunk mindenki másnak.
Ugyanis az őszintévé válás
annyit tesz,
hogy megszűnünk abban
a formában létezni,
amiben eddig tapasztaltuk magunkat.
Lebontjuk a hazugság játszmáiból
táplálkozó szerepeinket.
Sok esetben ilyenkor
a körülöttünk lévők eltávolodnak,
az egész környezetünk lecserélődhet.
Annak idején elkezdtünk hazudni,
hogy csökkentsük a szenvedést,
és most intenzíven megnöveljük.
Szembesülünk sok olyan dologgal,
ami elől anno a hazugságba menekültünk.
Van, akinek nem is lehet igazat mondani,
hiszen a súlya alatt összeroppan.
Tapintat nélkül az őszinteség kegyetlenség.
Mégis, ami felszabadít,
nem más, mint az őszinteség.
A hazugság csupán látszólagos szabadságot ad,
ám lényegében élőholttá tesz.
Ha szabadok akarunk lenni,
és nem a szenvedést szaporítani
önmagunkban, a világban,
akkor lépésről lépésre
le kell leplezni
az összes játszmát,
ami mögé elbújtattuk a valóságot.
Ezáltal teret adunk,
hogy felismerődhessen az,
akik valójában vagyunk.
Ez az igazi szabadság.
/forrás: Szalai Mara/
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Üdv olvasó,
Amennyiben megjegyzésed közzétennéd -megkérlek, hogy lehetőleg névvel tedd azt.
Megértésed köszönöm.