"Michael egy olyan típusú srác volt, aki tényleg meg tudott örjíteni. Mindig jókedvü volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettö lenne belölem."Született optimista volt. Ha valamelyik beosztottjának rossz napja volt, Michael azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: "Ezt egyszerüen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?"
Michael azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: "Két lehetöséged van. Választhatsz, hogy jó vagy rosszkedvü akarsz lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedöje legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belöle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam." "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerü." szóltam közbe.
"De, ilyen egyszerü." - mondta Michael, -"az élet csupa választási lehetöségböl áll.
Te döntöd el, hogyan reagálsz a különbözö helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Gondolkoztam Michael szavain. Rövid idövel késöbb elhagytam a Tower Industry-t, hogy önálló legyek. Szem elöl tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel késobb megtudtam, hogy Michael súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 11 órás mütét és sok hetes intenzív ápolás után Michaelt elbocsájtották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam megkérdeztem hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettö lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.
"Nos, az elsö, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva vizsgázik - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem emlékeztem, hogy két lehetöségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."
"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni.
Michael folytatta: "Az mentösök valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgösségire láttam az orvosok és növérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."
"Mit csináltál?" kérdeztem töle.
"Nos, mikor egy felvételis növérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegöt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett elmagyaráztam nekik: Az életet választottam. Tehát megoperáltak, mintha élö lennék és nem halott." Michael a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is. Töle tanultam, hogy minden nap lehetőségünk van választani, teljes életet élni."
Hozzáállás kérdése minden..
Michael azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: "Két lehetöséged van. Választhatsz, hogy jó vagy rosszkedvü akarsz lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedöje legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belöle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam." "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerü." szóltam közbe.
"De, ilyen egyszerü." - mondta Michael, -"az élet csupa választási lehetöségböl áll.
Te döntöd el, hogyan reagálsz a különbözö helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Gondolkoztam Michael szavain. Rövid idövel késöbb elhagytam a Tower Industry-t, hogy önálló legyek. Szem elöl tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel késobb megtudtam, hogy Michael súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 11 órás mütét és sok hetes intenzív ápolás után Michaelt elbocsájtották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam megkérdeztem hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettö lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.
"Nos, az elsö, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva vizsgázik - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem emlékeztem, hogy két lehetöségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."
"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni.
Michael folytatta: "Az mentösök valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgösségire láttam az orvosok és növérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."
"Mit csináltál?" kérdeztem töle.
"Nos, mikor egy felvételis növérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegöt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett elmagyaráztam nekik: Az életet választottam. Tehát megoperáltak, mintha élö lennék és nem halott." Michael a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is. Töle tanultam, hogy minden nap lehetőségünk van választani, teljes életet élni."
Hozzáállás kérdése minden..
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Üdv olvasó,
Amennyiben megjegyzésed közzétennéd -megkérlek, hogy lehetőleg névvel tedd azt.
Megértésed köszönöm.